Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tánc az életed

2009.03.09


A tánc az életed (?)

Brrrrrrrrrrrrrrrrrr!!!
Riadtan ugrok fel az ágyamban, és...
- Au!
...beverem a fejem a plafonba.
Megvan a hátránya az ágyamnak. Van az íróasztal, a 4 sarkából 1-1 cső jön fölfelé, és ezeken van a drága alvókuckóm.
Párszor már kerültem közelebbi állapotba a plafonnal.
A fejemet tapogatva nézek az órára. Fél 7.
Hunyorogva mászok le az ágyról, hogy kimenjek a konyhába kaját csinálni.
Két szendvicset benyomok negyed óra alatt, majd a tegnapi fekete kávéból iszok egy bögrével.
Beállok a zuhanyzóba, a forró cseppek felfrissítenek, ahogy legördülnek rólam.
Besamponozom a hajam, lemosom a habot, majd tusfürdőt kenek magamra. Sokáig csurgatom a vizet.
Fél 8 körül, lehet amikor kimászok a víz alól. Finoman szárazra törlöm magam, vizes hajam felcsatolom, hogy meg tudjam mosni a fogam. A csatt megint a hajamba akad, hosszú percekbe telik mire sikerül eltávolítani a fejemről. Megdörzsölöm a hajam, hogy gyorsabban száradjon, de nem szárítom meg. Kék melegítő nadrágot, ujjatlan felsőt veszek fel, felülre pedig még felkapok egy barna kapucnis felsőt. A zsebembe teszem a mobilom és a pénztárcám, a fülembe dugom az MP3-mat, és kimegyek az ajtón.
Gyorsan becsukom, majd levágtatok a lépcsőn. Max hangerőn üvöltenek a fülembe azok a zenék, amikre nemsokára rázhatom magam. Fél 9-kor már a Jhonny's Entertainment épületében bolyongok. Fogalmam sincs hova kell menni, azt nem mondták.
Az első ember akit meglátok, Nakamaru Yuichi. Odasétálok hozzá.
- Helló, nem tudod, hol lesz a tánc- és énekpróba a jelentkezőknek? - kérdezem, közben az egyik fülemből ki is húzom a dugót, és halkabbra is veszem a zenét.
- Persze, tudom. Gyere, én is odamegyek. - válaszol zavartan majd óriási léptekkel elindul.
A próbateremben /én már csak így hívom/ a KAT-TUN többi tagjához sétál, és beszélgetni kezd.
  A koreográfus a színpad előtt áll, és irányítgatja az eltévedteket. A színpad mögött van nekünk egy kis öltöző, ott kell várnunk. Már sok lány van itt, akik mind megbámulnak. Persze, mert ők el sem tudják képzelni, hogy van, akiket nem csak az idolok érdekelnek, hanem a tánc is. Ja és rajtam melegítő van, nekik meg mindenük kilóg a ruhából.
Miért van olyan érzésem, hogy egyik sem tud táncolni? Pár perc múlva minden "táncos" kint áll a színpadon.
- Köszöntök mindenkit az első próbán. Kezdjük! - mondja a koreográfus. Én közben nyújtani kezdek, alaposan bemelegítek a tánc előtt. Furcsa tekintetek kereszttüzében csak elvigyorodok. Még jó, hogy tornázni kezdtem mikor még nyomta a szöveget, mert fél percet sem hagy, máris mondja a lépéseket. Idegesítő, hogy nekem már mennek a lépések, de rajtam kívül senkinek, ezért még jó párszor táncolhatom el. A koreográfus, akit amúgy Brian-nek hívnak, elismerően néz rám. Mikor már nagyjából mindenki tudja, jöhet a zenével. Az One on one-ra táncolunk.
... egy forgás, és mindjárt megsülök. A lépések közben leveszem a pulcsit, és a következő forgásnál lehajintom a színpadról. Az összes együttes bent van a teremben, én meg sikeresen fejbelövöm YamaPi-t a pulcsimmal. Szegény szívbajosan veszi le a fejéről a ruhát, és mikor rám néz bocsánatkérően rávigyorgok. Bólint egyet, jelezve, hogy értve vagyok, majd többet már nem nézek felé.
Valaki perszelő tekintettel követi minden megmozdulásom. Végignézek a termen, szemem Nakamarun állapodik meg. Ahogy a szemébe nézek, zavartan elkapja a fejét, és a mellette ülő Kokinak kezd magyarázni valamit, óriási lelkesedéssel.
Nem értem, miért szeretik a macsó fiúkat, amikor sokkal imádni valóbb, ha egy fiú zavarba jön egy pillantástól, össze-vissza dadog, közben mindenhova néz, csak éppen rám nem, ha pedig teljesen véletlen mond egy értelmes mondatot, máris öntelt arcot vág, én meg lelombozom. Akkor aztán olyan édesen szomorkodik, hogy megsajnálod, ölelgeted, puszilgatod, kedveskedsz neki, ő újra örül, és kekeckedni kezd.
Nem így a macsó pasi. Azt hiszi, ő a világ közepe, akit meg akar kaparintani, vagy tudja, hogy érdemes vele jóban lenni, annak kinyalja a seggét. Néha szó szerint is! Ha megszólalok lenéz, és kifiguráz, a haverjaival meg kiröhög. Mindenkivel lekezelően bánik, vagy mint a leprásokkal, pedig az embereknek kéne így viselkedni vele. A hülye kis picsáknak meg játssza a nagyfiút, csakhogy felpróbálja őket, aztán meg szépen kitegye a szűrüket.
Nekem személy szerint a zavartabb fiúk jönnek be.
Olyan érzésem van, mintha valaki figyelne. Jó, ez így hülyeség, hisz azért vagyok itt, hogy megnézzék mit tudok.
A valaki - mint azt roppant elmésen megállapítottam, miután szétnéztem -, YamaPi volt.
Vágyakkal teli pillantásokkal méreget, mikor pedig rápillantok, nem kezdi a falat fixírozni, hanem macsós mosollyal megnyalja a száját, közben végig a szemembe néz. Ő a macsó típus megtestesítője.
A próba végén Brian megköszöni nekünk a nem tudom mit, mivel közben bedugom a fülembe a füldugómat, és leszaladok a színpadról, egyenesen a Maruval beszélgető Pihez, aki a kezében lóbálja a pulcsimat.
- Visszakapom? - kérdem tőle hidegen, kezem várakozóan kinyújtom. Meglepi a hangom, arra gondolhatott, hogy elfogok tőle ájulni. A kezembe adja, közben "véletlen" megérint. Még mondani akar valamit, mikor hirtelen felindulásból a zavartan pislogó Maruhoz fordulok.
- Az egyik mozdulat még nem megy tökéletesen, nem tudnál segíteni valamikor? - nézek rá ártatlan szemekkel.
- De, persze. Mikor? - bólint óvatosan. Már rávágnám, hogy most azonnal, mikor megcsörren a mobilom. A csengőhang pont Marutól a Key of life. Kinyitom a telefont, és felveszem.
- Mondd gyorsan! - szólok bele.
- Te nem beszélhetsz így velem! - morog bele egy hang a telefonba. 
- Yuusuke-kun, ne húzd az időm a kioktatással, csak mondd, mit akarsz. - siettetem a bátyám.
- Nem tudnál segíteni? Miki holnap érkezik, takarítani kéne. - mondja közömbösen. Köszi, köszi, a 2 emeletes házadat takarítani...
- Yuusuke-kun, te most szórakozol velem, ugye? - háborodok fel.
- Ketten gyorsan végzünk! - könyörög.
- De csak mert olyan áldott jó a szívem, megértetted? És legközelebb nem fog érdekelni Miki, még ha szeretem is. - sóhajtok, majd kinyomom a telefont, és visszafordulok Maruhoz.
- Holnap ilyenkor? 1 óra van.
- Nekem jó. - válaszol.
-Szuper! Akkor holnap! - indulok el szaladva, de még visszafordulok. -Hívj Naminak! - mosolygok, majd rohanva megyek tovább.
Kb. fél óra alatt odaérek Yuusuke-kunhoz. Benyomom a csengőt, de nem várok, hanem mielőtt a bátyám kinyitná az ajtót, berontok - az ajtóval majdnem fejbe verve őt -, és megyek az emeletre a porszívóért.
Mire utol ér már össze van szerelve mind a kettő.
- Te fent, én lent! - adom ki a parancsot, majd fogom a porszívót és lemegyek. Mikor lent bedugom, fent már hallatszik a hangja.
Tologatni kezdem a csövet /vagy mit/, mikor megint megszólal a telefon. Ezúttal a barátnőm az.
- Szia Rie! Mondd! - szólok bele.
- Nami! Azonnal gyere fel hozzám! - mondja, és hallom a hangján, hogy zaklatott.
- Most nem érek rá, holnap jön Miki, takarítanom kell. Mi a baj? - kérdem.
- Megint Yuusukénél vagy? Akkor odamegyek! - mondja gyorsan, majd leteszi. 4 perc múlva már az ajtón jön be, és még mielőtt megszólalnék, zokogva megölel. Kikapcsolom a porszívót és leteszem a csövet. A kanapéhoz kormányzom, és viszek neki egy pohár vizet, és egy nyalókát. Attól megnyugszik. Leülök mellé és átölelem. Nem kérdezek semmit, várom, hogy magától mondja el. Pár pillanat múlva kirobban belőle. Nem sír már, bár kicsit össze-vissza veszi a levegőt.
- Az a rohadék. Igazad volt. Tudhattam volna, végül is miért pont nekem sikerült volna megváltoztatni? - nevet fel szarkasztikusan.
- Megcsalt, azzal a hogyishívják szőke libával. De megmondtad, macsóval ne kezdjek, akkor csak nevettem, azt hittem hülyeség.
Pedig mennyire nem az! De felejtsük el, már túltettem rajta magam.
Takarítsunk! - pattan fel lelkesen. Rendmániás kicsit, de most nagy segítség lesz.
- Én porszívózok, Yuu ablakot mos, te törölgetsz, aztán ha kész, majd találunk valamit. - sorolja a tennivalókat.

Két óra múlva már a kanapén ülünk. A takarítás megvan.
- Na én megyek, tudjátok még próbálnom kéne. - állok fel.
- Én is megyek! - mondja Rie.
- Sziasztok! - köszön Yuusuke.
- Szia Yuusuke-kun! - lépek ki az ajtón.
- Szia Yuu! - ugrándozik mellettem Rie.
- Ja és kösz a segítséget! - kiált még utánunk bátyuskám.
Az én háztömböm előtt állunk, és beszélgetünk.
- És köszi a nyalókát! - mondja Rie, majd elmegy. Nagyot sóhajtok. Fáradt vagyok, és most mehetek táncolni.
Nevetgélő hangok a járda felől. Óvatosan kikukkantok, a szívem óriásit dobban. a KAT-TUN sétál itt.
Maru felszabadultan nevet. Milyen helyes ez a srác...
Megpróbálok csendesen bemenni, de a cicusom megzavar ebben. Törékeny kis testét vigyázva emelem fel.
- Szia Ichigo, hol csavarogtál? - puszilom meg a feje búbját. Mérgesen felnyávog. - Nyűgös vagy?
- mosolygok rá, mire újra felnyávog, és pici fejével mintha a hátam mögé mutatna. Megfordulok. A KAT-TUN megbabonázva néz minket.
Nem akarok udvariatlan lenni, mégis kijön belőlem.
- Mi van?
- Semmi, csak... nem te voltál délelőtt a JE-ben táncpróbán? - kérdi Kame.
- És ha igen? - morgom.
- Ott kicsit... hogy is mondjam, ...
- ... vagánynak tűntem? - mosolygok el. Mindenkinek ez az első benyomása rólam.
- Igen, és fura volt ilyen... érzelgősnek látni ... mit is mondtál? Ja igen, Ichigóval. - fejezi be vigyorogva.
- Elhiszem. Na szóval nagyon örültem, meg minden ilyen hülyeség, de ne tartsatok fel! - vágtatok be.
Még valaki megkérdezi:
- Ugye holnap is jössz a JE-be?
A lépcső aljából üvöltök vissza: - Megyek!
Felrohanok a lépcsőn, majd feltépem az ajtót, és becsapom magam mögött.
Iszok egy pohár vizet, és bekapok egy nyalókát, majd bemegyek a szobámba, hogy átöltözzek.
Csak a nadrágot cserélem ki egy térd gatyóra,majd a SPESZ, azaz speciális szoba felé veszem az irányt.
Lényegében majdnem üres. Egy sarokasztalon van a HIFI, a sz.gép és a nyomtató. A fiókok tele vannak CD-kel,
DVD-kel, zene- és videó kazettákkal. Az asztal mellett meg egy fotel, hogy letudjak ülni pihenni.
Elkezdem a próbát. Sokáig táncolok, majd kifáradva dőlök bele az ülőalkalmasságba. Jól elfáradtam ettől a naptól, így a fotelban kényelmesen elhelyezkedve elalszom.
Zsibbad minden porcikám. A nyakam is fáj. Francba! Nyakamat tapogatva kullogok a fürdőbe.
Most a kádba fekszem, ahol a meleg víz és a kellemes illat teljesen ellazítja az izmaimat, és megnyugtat. De sajnos a nyakamra ez nem gyógyír. Törülközőbe csavarva megyek kajálni. Közben megszáradok, bő nadrágot, feszülős pólót és bő cipis pulcsit veszek magamra. Hajam 1 copfba fogom, elől kint hagyok 1-1 tincset, fejemre baseball sapkát csapok. A lábam fehér Puma cipőbe dugom, elteszem a mobilt, a pénztárcát, pár nyalókát, amiből a számba is rakok egy XXL méretűt. A JE-ig épp elfogy, így ott egy hasonló méretűt teszek a számba, és bemegyek. A színpad szélére ülök, zenét hallgatok, nyalókázok és nézelődök. Lassan mindenki elfoglalja a helyét, és kezdődik a próba. Véleményem szerint ma is csúcsformában vagyok, bár lehet, hogy más nem így gondolja. A nyakam meg sem próbálom tekergetni, ez Briannnek is feltűnik. Magához hív, megszakítva ezzel a táncot.
- Elfeküdted a nyakad? - kérdi, én meg bólintok. - Jin! - fordul felé. Akanishi már pattan is. Mögém áll, és lehajtja a fejem, és masszírozni kezdi a nyakam. Meleg a keze, és nagyon jól csinálja. Pár perc múlva abbahagyja, és megkér, hogy tekerjem meg a nyakam. Tökéletesen fájdalommentes. A próba folytatódik a nyaktekeréses mozdulattól, amit immár kecses mozdulattal csinálok meg. Még jó párszor elpróbáljuk a lépéseket, majd elengednek minket.
Maru felé veszem az irányt, majd megállok előtte.
- Szerintem várjuk meg, míg kiürül a terem. - mondom köszönés helyett.
- Már kiürült. - pillant körbe zavartan.
- Upsz. - vigyorodok el. - Amúgy Nakashima Izumi a nevem, de mint már mondtam, Naminak szólíts.
- Oké. Én Nakamaru Yuichi vagyok. Teljesen mindegy, hogy hívsz.
- Természetesen Maru. - vágom rá, majd észre se véve felháborodott arcát, felmegyek a színpadra. Sóhajt egyet és utánam jön.
- De miért pont én? Jin pl. sokkal jobban táncol, mint én. - morfondírozik.
- Hé, szólhatok neki, ha neked nincs kedved... - indulnék el, de Maru megfogja a vállam.
- Nem azért mondtam. - Ránézek, mire zavartan elkapja rólam a kezét és a cipőjét kezdi el intenzíven bámulni.
- Na jó. Figyelj, ez a mozdulat nem megy jól. - Megpróbálom eltáncolni. Forgás, és a kezemmel egy gyönyörű kézmozdulatot kéne tenni.
- Hmm, nem rossz. De nézd a kezed rosszul tartod. - mondja, és megcsinálja a lépést. Leutánozom.
- Nem, ne így, - fogja meg a karom - hanem így. - és áthelyezi máshova. Újra próbálom. Még most se jó.
Kb. 25 féleképpen magyarázza már, de én így nem tudom. Bocsánatkérően mosolygok, mivel látszik rajta, hogy kicsit már ideges.
- Na jó, még egyszer megmutatom, de ha nem megy, tényleg szólunk Jinnek! - mondja és megmutatja újra a mozdulatot. Utánacsinálom, de Marura nézve tudom, hogy megint rossz volt. Én szólalok meg előbb.
- Mi lenne, ha mögém állnál, megfognád a kezem, és így csinálnánk egyszerre?
- De utoljára!
- Oké! - Mögém lép, és megfogja a kezem. - 1...2...3...! - vezényel. 3-ra fordulunk egyet, és a fordulat végn jön a karmozdulat. Izmos karjaival vezeti a karom, így már érzem, hogy miért nem volt jó.
- Megpróbálom egyedül. - lépek el Maru elől, és megcsinálom a lépést.
- Szuper! - mondja "lelkesen", majd megkönnyebbülve folytatja. - Ez már tényleg jó volt! Gratulálok!
- Hm, ahhoz képest, hogy órákon át gyakoroltuk, tényleg...- vigyorodok el. - De most már mennem kell. És köszi a segítséget! Szia! - köszönök el.
- Holnap találkozunk a próbán! Szia!

Otthon érdekes dolog fogad.
- Te meg mit keresel itt? - sötétedik el a tekintetem.
- Hát így kell köszönteni a pasid? - vigyorog tenyérbemászóan.
- Csak voltál a pasim. Már rég elfelejtettelek. Mit akarsz tőlem?
- Tőled semmit. Téged akarlak! - komolyodik el, majd mellém lép és csókolgatni kezd.
- Hagyj békén! - lököm el magamtól. - Már ezerszer megmondtam, hogy köztünk vége mindennek. Nem mondhatod, hogy nem adtam esélyt, már többet is adtam. Ezt a kapcsolatot nem én rontottam el. És most menj innen!
- Ha ezt akarod! - lép el tőlem mérgesen. - De vigyázz, egyszer még sírva fogsz könyörögni, hogy visszafogadjalak. De akkor már nem fogsz érdekelni!
- Jól van na, csak menj már! - mondom lazán a falnak dőlve. "Drága" exem távozva a házból úgy becsapja az ajtót, hogy azt hiszem menten beszakad. Szerencsére egyben marad. Gyorsan megebédelek, majd 10 percnyi pihenés után a SPESZ-ben folytatom, amit még el se kezdtem. Hosszú órákig táncolok, hogy utána hullafáradtan zuhanjak az ágyamba.
Hm hm hm hm hm... Jól vagyok. De tényleg. Én csak dúdolok.
Ismerős ez az épület... hm... csak nem a JE? Váó, hát én olyan okos vagyok, hogy az értelmi szintem még egy döglött csigáét sem éri el.  Utálom a csigákat. Főleg a döglötteket.

Bla bla bla. Én tényleg, én halál komolyan bírom Braint, de annyit tud beszélni, hogy az már nem igaz. Azért annyit megjegyeztem, hogy 4 nap múlva 9-től lesz a ... felvételi? Asszem felvételit mondott. Szóval mikor eldöntik, hogy kit vesznek fel táncosnak. A sok csajból egyet. De lehet, hogy meghallgatásnak nevezte...
És még most is itt kell maradni, mert feltesznek pár kérdést.
Egyesével hívnak vissza a próbaterembe, természetesen én maradok utoljára.
Egy szék van kitéve, azzal szemben áll/ül majdnem az egész JE.
- Ülj le légyszives. - mutat Brian mosolyogva a székre.
- Köszönöm, inkább állok. - válaszolok.
- Rendben. Először pár adatot veszünk fel. Neved? Beceneved?
- Nakashima Izumi. Nami.
- Születési hely? Idő?
- Tokio, 1983. január 12.
- Családi állapot? Saját lakás?
- Egyedülálló. Van.
- Telefonszám?
- 06-20-264-6103
- Mi a véleményed a többi jelentkezőről?
- Nem tudnak táncolni. - vágom rá. - Csak az idolok érdeklik őket. Mind ellenszenves.
- És a JE-ről?
- Szuper. Az épület ízléses, az emberek kedvesek.
- Egyetemet végeztél?
- Igen.
- Oké. Akinek még van kérdése felteheti. - néz körbe Brian.
- Nekem lenne. - vigyorodok el.
- Igen?
- Mi szerint lesz a pontozás, és ki fog pontozni?
- Koreográfia, helyesek-e a lépések. Az együttesek tagjai fognak pontozni.
- Miért jelentkeztél a meghallgatásra? - kérdi YamaPi.
- Szeretek táncolni. A többiek erre mit válaszoltak?
- Hogy az idolok miatt. - válaszol Brian.
- Sejtettem.
- Egyéb kérdés? - néz körbe egy kissé köpcös, de amúgy jópofa férfi. Ő lehet Johnny. Csend.-Szuper. Mehetsz is.
- Akkor 4 nap múlva találkozunk. Sziasztok! - ugrándozok ki a teremből, de későn veszem észre a küszöböt, és a lábamra esek. Riadtan vesznek körbe.
- Asszem eltört a lábam. - sziszegem összeszorított fogakkal.
- Kinek van itt kocsija? - kérdi Johnny. Vagyis akit kineveztem Johnny-nak.
- Nekem! - furakszik előre valaki, majd óvatosan az ölébe vesz. Kint betesz egy kocsiba és elhajt velem.
A kórháznál megáll, és bevisz. Fél óra múlva gipszel a lábamon, Maru segítségével bicegek kifelé. Szuper, ennyit a meghallgatásról.
- Kösz, hogy behoztál.
- Természetes. Ott laksz, ahol valamelyik nap láttunk? - kérdi.
- Igen. Miért? - csodálkozom.
- Ugye nem gondoltad, hogy itt hagylak? - néz rám.
- De. - vágom rá. Maru sóhajt egyet és besegít a kocsiba. Hamar odaérünk. Mivel lift nincs, felkísér a lakásomhoz.
- Nem jössz be egy kicsit? - nézek rá kérdőn.
- Hm, miért ne? - mosolyodik el, de közben mindenhova néz, csak épp rám nem. Kinyitom az ajtót és beengedem magam előtt.
- Gyere. - indulok el a konyha és a nappali felé. - Ülj le nyugodtan, de nézelődhetsz is. Kérsz valamit? Kávét vagy üdítőt?
- Egy kis üdítőt kérnék.
- Oké. - Két pohárba öntök, és pocky-t is szedek elő. A kanapé előtti asztalra teszem a cuccot. - Tessék.
- Köszi - ül le Maru is a kanapéra.
- Egyébként ugyanúgy szeretem a JE-seket, mint azok a "táncos csajok". Sőt, talán még jobban is, mint ők.
De nem a fiúk miatt jelentkeztem, hanem mert tényleg szeretek táncolni. És utazni. - mosolygok. - Szétnézel a házban?
- Ha lehet...
- Persze, gyere. - Közben a kezembe veszem a két mankót, és elindulok. Az első szoba az én szobám. - Szerintem ezt nem akarod megnézni. Ez az én szobám. - Mutatok a "Vadállat" feliratos ajtóra.
- De igen, így már különösen érdekel. - vigyorog, és kinyitja az amúgy Yuusuke-kunnal és Rievel teleragasztott, eredetileg neon sárga ajtót. Próbál kevésbé meglepett képet vágni, de nem megy neki túl jól. Nem is csoda.
Minden fal tele van KAT-TUN, News, Ya-ya-yah, Fahrenheit, Teppei Koike és Kis my FT.2 képekkel. Az asztalon pedig a KAT-TUN minden egyes tagjáról 1-1 kép. És ne felejtsük el a plafont se. Tele van matricákkal, közte
egy-két News kép bújik meg. A fal amúgy halványzöld.
- Ez... érdekes. Te tényleg szereted JE-t. / White X'mas szól, Maru énekel /
- Persze! Miért, mit hittél? - kólintom fejbe vigyorogva a mankóval. - Na menjünk tovább. - A következő ajtó a fürdőbe nyílik. Krémszínű csempe a padlón és kb. a földtől még 1,5 m-re, felette barackszínű fal. Zuhanyfülke a sarokban, mellette kád, szembe vele egy csap, felette egy kis szekrény.
A fürdővel szemben újabb ajtó, WC-t takar. Ezen az oldalon van még a SPESZ is. Elég nagy szoba, fapadlóval, különböző színű falakkal. Zöld, piros, kék és sárga, és ezek is tele vannak matricákkal.
A nappali falai is világosak, a konyhától csak egy pult választja el, e mögé két lépcsőfok vezet. A pult bal szélén van egy hűtő, vele szemben mosogató, felette egy hosszabb szekrény.
Miután Maru végignézte a ház minden szobáját, indulni készült.
- Elvileg próbánk lenne, úgyhogy mennem kéne. Köszi az üdítőt. Szia! - köszön el.
- Szívesen. Kösz, hogy hazahoztál! Szia! - Az ajtóból még intek neki, majd szomorúan batyogok a szobámba, hogy a fotelba vessem magam. Fenébe! Nem lehetek ENNYIRE szerencsétlen!
-----------------------------------------------------------------------------------------------
A következő 6 hét óriási kínszenvedéssel telt. Rie erre az időre hozzám költözött, és nagyon sokat segített.
Ezután levették a gipszet, és folyamatosan terhelhettem a lábam.
Aztán egy nap telefonált egy nő.
- Szeretnél szerepelni egy reklámban? - kérdezte. Persze rögtön igent mondtam.
És most itt vagyok. Táncolnom kell.
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Fél óra múlva:
Sikeresen felvettük a reklámot, azt mondták, csodás voltam. Pár nap múlva leadják a tv-ben.
Már otthon punnyadok, még elmegyek fürdeni, aztán lefekszem.
Másnap dél körül megcsörren a mobilom.
- Halló? - szólok bele.
- Nakashima Izumi?
- Igen, én vagyok.
- Itt Johnny! Be tudsz jönni a JE-be?
- Most? Persze! Fél óra és ott vagyok! - Nem tudom, mit akarhat, de gyorsan felkapok egy bő szárú melegítő gatyót,
egy szűk ujjatlant,és egy csakugyan bő cipis felsőt. XXL-es nyalóka a számba, és egy a zsebembe, PUMA cipő, mobil, pénztárca, MP3 éééééés SPRINT!
Johnny a JE előtt vár, és sugárzik az arca. Mi a fene történhetett?
- Láttam a reklámodat! Ezek szerint a lábad már tökéletes ugyebár?
- Még nem teljesen tökéletes, de fokozatosan terhelhetem.
- Szuper! - Befelé indul, én megyek utána. - Holnaputánra új meghallgatást tűztünk ki, bár felvettünk egy lányt, ő nem tökéletes. Szeretnél jelentkezni?
-  Igen. - vágom rá. - 9-től lesz?
- Nem, átettük 10-re. Na köszönj be a fiúknak, már várnak. - indul a másik irányba.
- Hé, öhm... izé, várjon Johnny bá! Melyik fiúknak?
- A KAT-TUN-nak természetesen. De nyugodtan tegezhetsz!
- Jó! Akkor helló! - köszönök, és a KAT-TUN öltözője felé veszem az irányt. - Sziasztok fiúk! - esek be az ajtón, mivel nem figyelem a küszöböt, de szerencsére ráesek valakire. Jin az.
- Jé, szia Nami, hát te? - néz rám csodálkozva.
- Meggyógyult a lábam, és Johnny behívott. Bár hogy minek, azt nem tudom...
- Na eltörted megint a lábad? - viccelődik Koki.
- Ááá, úgy ismersz te engem, mint aki egy küszöbnél eltöri a lábát? - vigyorodok el. - Jin letennél? - csattanok fel.
- Ja, persze. - mondja, és elenged. Így tanyolok egyet, csak sokkal kisebbet, mint a próbaterem küszöbénél.
- Aucs! Ha miattad töröm el a lábam, megkopasztalak, úgyhogy vigyázz! - fenyegetem meg. Nagy nehezen Maru is észrevesz, és felállít.
- Köszi. Látod Jin, Maru igazi úriember, nem úgy mint egyesek!
- Hé, most miért? Kame szólj ráá! - szalad oda Kaméhoz, és mögé bújik. A fiúk nevetve nézik ahogy nyugtatni próbálja Jint.
- Naa, ne haragudj légyszíí, tudod, hogy nem úgy értettem. - nyafogok én is.
- Ne nyafogjatooooooooooooook! - mondja Ueda.
- Na jó, tényleg hagyjátok abba, mert nem tudok koncentrálni! - csattan fel Junno.
- Mire, az ugrálásra? - kérdi Maru.
- Hülye! - vigyorodik el Taguchi.
- Hé fiúk, mehettek próbálniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! - zuhan be az ajtón YamaPi. - Sziasztok! - vigyorog fel a földről.
- Akkor én hazamegyek próbálni a meghallgatásra.
- Milyen meghallgatásra?
- Nem hallottátok? A JE új meghallgatást tűzött ki holnaputánra. Úgyhogy megyek próbálni. Amúgy én is ma tudtam meg. Sziasztok!
- Sok sikert! Szia! - köszönnek el.
Ezután egész délután táncoltam és énekeltem. Rohadt fáradtan dőltem az ágyba. Reggel csak megkajálok, utána egész délig próbálok. Megebédelek, aztán folytatom. A zenét már összevágtam, a koreográfia megvan, a szöveget pedig kicsit lehalkítottam. Tökéletes az egész.
Ma azért többet pihentem tánc közben, így nem fáradtam el annyira. Azért jól esett lefeküdni.
Reggel 8-kor kelek fel. Gyorsan megfürdök, bevágok két pirítóst, egy bögre teát, és felöltözök. Fekete bő szárú nadrágot veszek fel, hozzá szűk piros pólót. Barna, bő kapucnis pulcsit kapok rá, nyalóka, mobil, pénz. Az MP3-ból az összevágott zene megy. Még fél óra van 10-ig, ezért bekukkantok  a KAT-TUN-hoz.
- Sziasztok! - köszönök. Senki sincs bent, így áttrappolok a szomszéd öltözőbe. Ez is üres. A folyosó minden ajtaja mögé benézek, de csak a legutolsó szobában találok embereket. Az egész JE bent van, így inkább nem zavarom meg őket, visszasétálok a próbaterembe. Brian kitörő örömmel fogad, a többi jelentkező nem repes túlzottan. Főleg akkor, amikor bejönnek az együttesek, én meg rögtön a KAT-TUN-hoz szaladok.
- Sziasztok!
- Helló! Izgulsz? - kérdi Kame.
- Nem. Úgyse cseszem el. - mosolygok.
- Csak nem önbizalom-túltengésed van? - vigyorog Koki, és hátba vereget.
- Nekem? Há' hol má?     /White X'mas: Maru, Junno, Ueda, Koki szóló/
- Azért sok szerencsét! - puszil meg Kame.
- Köszi. Na úgy látom Brian már kezdené, úgyhogy megyek. Azért szoríthattok! - kacsintok, és felmegyek a színpad mögötti öltözőbe.
Azt hiszem, megint én leszek az utolsó. Bár ez most Briantől függ.
Minden csaj 3-4 percig volt kint a színpadon. Egy számot végig"táncoltak", aztán visszajöttek az öltözőbe.
Jól sejtettem, Brian engem hagyott utoljára, gondolom tőlem többet várt.
A pulcsit leveszem, és a színpadon Brianhez sétálok.
- Van egy mobilmikrofonod? - suttogok a fülébe.
- Van. Mindjárt jövök. - mondja, és 5 perc múlva mobilmikrofonnal a kezében jön vissza.
- Köszi. És itt a CD-m. - nyomom a kezébe. Beteszi a lejátszóba, én közben felveszem a kezdő pozíciót. A zene indul. ( KAT-TUN: White X'mas )
Az első szám a White X'mas. Maru, Junno, Ueda és Koki szólóját énekelem, és az utána következő refrént.
Utána a Smile Maker-ből vágtam ki a refrént ( News: Smile Maker ), ezt is énekeltem.
Még az "J need you want you", a "Smile, a "Zukkoke Otokimichi", a "Step and go" és a "Key of life" refrénjét vágtam be, és a "Someday of somebody" című számot az egész végére tettem.
Nem tudom hány perces volt, kb. 10, inkább több, de végig táncoltam és énekeltem. Én nagyon élveztem, de úgy látom Johnny is, mert könnyezett. Biztos meghatódott.
Nagy tapsot kapok, ezért vigyorogva megyek be az öltözőbe.
Nem sokat vitatkoznak, 10 perc múlva már kint állnak a színpadon.
- Nos. - köszörüli meg Maru a torkát. - Én jelenthetem be, hogy kit vettünk fel. - A lapra néz és vigyorogva kiáltja:  - Nakashima Izumi!
Mosolyogva hajlok meg, miközben Maru boldogan gratulál nekem.
Pár perc múlva a KAT-TUN öltözőjében ülünk, és Yamapi is itt fontoskodik.
- Azért News-t nem lett volna muszáj beletenni. - mosolyog Maru ártatlanul.
- Héé! Nagyon jó volt ez így! - háborodik fel Pi, és vigyorogva fejbe kólintja.
Johnny ront be az ajtón.
- Á, Nami, te is itt vagy? Szuper! Holnap 8-ra legyél itt. - És már menne is ki.
- Reggel vagy este? - kérdem ártatlanul.
- Este is jöhetsz éppen! - fordul hátra nevetve Johnny.
- Ha van választási lehetőség, inkább reggel. Este én máshoz mennék. - vigyorgok, és fél szemmel Marura pillantok.
- Csak nyugodtan! - kacsint, és kimegy.
- Na kihez mehetek? Jin? - nézek rá kacéran.
- Azt hiszem a mai estém szabad... - nyalja meg látványosan ajkait, mire Kame morcosan fejbe veri, és egy messzebbi fotelba veti magát. Jin szomorkásan odanéz, majd hozzám fordul. - Ne, baj, ha én most...
- Menj! - "Csak ne hagyj egyedül YamaPival!". - teszem hozzá magamban.
Kame elfordul, amikor Jin mellé ül, de ahogy simogatni, ölelgetni és puszilgatni kezdi, mosolyogva odébb húzza a fejét, és mond valamit, amitől a másik is mosolyogni kezd. Gyorsan kibékültek.
Bedugom a fülem, és halkabbra veszem a zenét. A White X'mas pont jó ehhez a hangulathoz Kame és Jin közt.
Halkan dúdolni kezdem, amikor meghallom Marutól  a Key of life-ot.
Hé, ez nem az én mobilom? Gyorsan felkapom. /White X'mas Kame szóló/
- Nem érek rá, mondd gyorsan! - szólok bele.
- Már ezerszer elmondtam, hogy ne beszélj így velem! - morog valaki a másik oldalról.
- Yuuuuuuuuuuuusuke-kun! Ne fárassz ezzel! Most TÉNYLEG nem érek rá! - nyújtom el a nevét.
- Miki látni akar. - jelenti ki közömbösen.
- És azt mégis hogy oldod meg? - érdeklődöm. - Én most nem otthon vagyok, ide nem jöhettek. Különben is, mi lenne ha kivételesen várna egy napot, és holnap jönne el hozzám?
- Hé, holnap nem érsz rá! 8-tól próbád van! - mondja Ueda, miközben elhalad mellettem.
- Ez egy fiú? Ki van nálad? - idegeskedik Yuusuke-kun.
- Nem otthon vagyok te észlény! Ez tényleg egy fiú volt, mily meglepő, és sajnálatos módon - színpadiasan sóhajtok egyet - holnap sem érek rá. Szóval közölnéd ezt Mikivel?
- Összetöröd a szívét!
- Őszintén leszarom! - Jó na, néha kicsit túl őszinte vagyok.
- Hogy beszélsz? - háborodik fel.
- Hm, nem tom, pölö japánul? - érdeklődök ártatlanul.
- Elhülyültél. - közli.
- Yuusuke-kun, én mindig is hülye voltam! - Nem beszélek túl hangosan, de mindenki hallgatja mit mondok.
- Jó, ezt tudom. Akkor mikor mehetünk?
- Mingyár' megkérdem. - mondom, és Kaméhoz fordulok. - Itt kel még maradnom vagy hazamehetek?
- A próbák holnaptól kezdődnek, szóval nem kell maradnod. De minimum fél óráig még igényeljük a társaságod.
- Hé, miért csak fél óráig? - háborodok fel vigyorogva. - Jól van Yuusuke-kun, egy óra múlva nálam! - mondom, és lecsapom a telefont.
- Ki az Yuusuke? - kérdi Jin, de nem izgatja a válasz, Kame hajával van elfoglalva.
- A bátyám. A felesége meg Miki. Nagyon ragaszkodik hozzám. - Isten tudja miért.
A fél óra ezután úgy elröppent, mintha nem is lett volna, és rohanhattam haza.
Miki idegesítő nőszemély volt, mégis a szívembe lopta magát. A semmiről is képes volt órákat beszélni, sőt, csicseregni. De a maga módján haláli volt. Vicces nő, aki szereti a divatot, a ruhákat, sminket.
Egyszer voltam vele vásárolni, de megfogadtam, hogy többet sehova. - még élelmiszer boltba se.
Sminkes valami isten tudja milyen vállalatnál.
Most épp az egyik barátnője anyjának a testvérének a fiának a barátjának az unokatestvéréről beszél valamit.
- ...és akkor azt mondta: "Na de mamikám!" - És nevet. Yuusuke-kun és én csak úgy egy helyben ülünk a kanapén, míg Miki rázkódik és vihog. Néha azt gondolom, hasonlít a mai vihogó, visítozó tinikre. De jesszus, ő már 32 éves!
- ...és amikor a sítáborban felmászott a fára...
- Nem terveztek még gyereket? - szakítottam félbe előadását.
- Ó, még nem mondtam? Terhes vagyok! Már majdnem négy hónapos a pici. - néz rám csillogó szemekkel.
- Hm, azért jó, hogy szóltok, 5 hónappal itt a szülés előtt... - mondom halkan.
- Tessék? - kérdi érdeklődve Miki.
- Hm? Nem mondtam semmit! - jelentem ki "ál-meglepődve".
- Akkor jó! Óh, hogy elszaladt az idő, nekünk sajnos mennünk kell. - néz az órájára, és már veszi is a cipőjét.
Yuusuke-kun rám vigyorog miközben a nő után megy, és pár perc múlva már hűlt helyük van.
Reggel korán kelek, 6 óra körül lehet.
¾  8-kor már a JE-ben vagyok, és 8-kor kezdődik a próba. A mai próbán csak a KAT-TUN-nal táncolok. Elég sok koreográfiát tanulunk, de még holnap is velük leszek, aztán 2-2 nap a többi együttessel.
3 hét múlva koncertkörútra indulunk. Elsőként ..............-ot vesszük célba, és a fiúk csak itt szólnak, hogy a koncerten el kell énekelnem amit a meghallgatásra vágtam össze.
A koncert fergeteges volt. Mindenki csúcsformában táncolt és énekelt.
Ueda valamin úgy elkezdett nevetni, hogy alig tudta abbahagyni, Maru pedig egy lánynak küldte a Key of life-ot. Előbújt bennem a zöldszemű szörny, és mikor nekem kellett énekelnem...
- Szeretném Uedának küldeni a következő összevágott dalrészleteket. - mondtam és énekelni kezdtem. Több lány is könnyezni kezdett, és mintha a KAT-TUN is elérzékenyült volna.
Hogy miért Uedának küldtem? Talán mert őt kedvelem legjobban - mint barátot. És kitudja, hátha Maru is féltékeny lesz.
Az öltözőben Ueda egy csendesebb sarokba hív. Mosolyog.
- Hm, ugyan miért is nem Nakamarunak küldted? - vág töprengő arcot. - Áh, tudom! Mégsem! Vagy esetleg hogy... csak nem azért, hogy féltékennyé tedd? - hitetlenkedik.
- Képzeld azért! Baj? - nézek rá állmérgesen, majd hirtelen megölelem. - Nem szólnál egy pár szót az érdekemben? - suttogom a fülébe.
- Szerintem nem kell. Ha látnád, hogy néz... - kuncog.
- Mi? - engedem el és hátrafordulok, mire Maru elkapja rólam a tekintetét. - Az istenért Ueda! - csapom fejbe játékosan. - Amúgy azért tényleg szólhattál volna! - halkítom le a hangom.
- Már mindegy. Na megyek Nakamaruhoz! - mondja, és Maru után megy.
Pár perc múlva Ueda vigyorogva közeledik.
- Úristen, mit mondtál neki? - támasztom a fejem a tenyerembe.
- Én? - kérdi ártatlanul. - Csak megkérdeztem, kit szeret, mire ő azt mondta, hogy a szüleit, meg a KAT-TUN-t.
- Uedaaa! Ne húzd az agyam! - visítok.
- Oké már! Ne hisztizz! - nevet. - Téged.
- Ennek örülök!
- Hm, te tudtad, hogy Nakamaru anyukája Mókucinak szólítja a drága kisfiát? - vigyorog sejtelmesen.
- Ueda! - csattan fel Maru, Ueda mögött valahol. - Ne beszélj hülyeségeket lécci! - morog, de az arca piros, és szerintem nem azért, mert mérges...
- Na de Mókuci! Jól tudod, hogy ez igaz, miért tagadnád le? - szemétkedik Ueda.
- Na jó, fogd be és tűnj a közelünkből! - mondja most már tényleg mérgesen Maru, és lök egyet Uedán.
- Jól van akkor! Hát így szeretsz te engem? - kérdi ál morcosan.
- Így! - vágja Maru, Tatsuya meg elbotladozik.
- Az anyukád tényleg Mókucinak szólít? - gonoszkodok.
- Ühüm... - nézelődik.
- Szeretsz énekelni?
- Ühüm.
- És beatboxolni?
- Ühüm.
- És engem szeretsz?
- Ühüm... mi? Héé!
- Miért, nem szeretsz?
- De, de...
- Akkor minden rendben. - mondom vidáman, és megcsókolom Marut.
Ezután még egy csomó koncerten énekelek és táncolok, szinte egész Japánt végigjárjuk. Ueda tovább szórakozik velünk, bár ha nem velem, akkor én is nagyokat nevetek a többiekkel. Boldogok vagyunk, a fiúk is jobban elfogadtak már. De Uedával vásárolni menni, nekem se mindig van kedvem.
4 hónappal később:
- Na ki jön velem vásárolni? - toppan be Ueda vidáman a JE-be.
- Én most nem tudok, bocs! - mondják a fiúk sorba, és feltűnésmentesen elhúznak a helyiségből.
- Ma ráérek! - áldozom fel magamat a fiúkért. A jó szívem!
                                                       

                                                                                  Vége

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

aaaa

(Miya, 2009.07.29 12:34)

De ott lehet, csak szerintem...nem tudom. Én kitöröltem mindenhonnan a merengős meg ilyenolyan linkeket, de ahogy gondolod. Elfér ott, ahol van, de a linkek közt is bent vagyok (amit köszönök szépen ^_^), szerintem elég ott. :) De ahogy akarod. Ha kitörlöd, kitörlöd, ha nem, nem. Te oldalad. :)

jaaaaaa

(szerki, 2009.07.29 12:31)

Értem.Akkor majd kitörlöm ha nem akard hogy ott legyen.

jaaa

(Miya, 2009.07.29 12:28)

Ja látom...megtaláltam, de mondom, hogy ne írd ki. Töröld ki onnan. Nem kell az oda...de a linket csak simán úgy kell, hogy vagy http:// -vel vagy www-vel írod be, és akkor automatikusan aláhúzza. :)

háthát-re

(szerki, 2009.07.29 12:15)

De am már kiírtam csak nem tudom hogyan kell belinkelni, úgy hogyha rákattintasz akkor odamenjen a te oldaladra. úgyhogy csak simán odaírtam. És am valószinű hogy ha engeded akkor amiket eddig írtál azokat felrakom ide. Szabad???

háthát

(Miya, 2009.07.28 21:48)

Én ezt mind elhiszem, ez szép és j, de drágaszágom...a honlap nevét nem írtad ki. Még mindig. xD (De amúgy ne is írd ki, mert már én se szoktam, és ahova eddig írtam, onnan is kitöröltem. De azért tényleg, kérj el bármit ha gondolod. :))

ugye?

(szerki, 2009.07.27 13:21)

Az jó emlékszel! Szerintem is nagyon jó! és én gépeltem be ezt a sokat *büszke magára*

Jééé!

(csasa94, 2009.07.27 13:03)

Ezt tényleg Kata írta, emlékszem! xD Hosszú, de jó! :)

öhm...

(én..., 2009.03.27 17:41)

mégse írtam oda a honlapod nevét, de erősen próbálkozom...

dzsana

(hi hi!, 2009.03.25 12:13)

szivesen, am már kitöröltem azt a részt és a honlapod nevét is odaírtam =)

=)=P

(Kata, 2009.03.09 11:38)

köszi szépen, hogy feltetted. Csak írd oda a honlapom nevét, meg am ahova olyan van zárójelbe írva, hogy White X'mas: ...szóló, meg ilyenek, azt kitörölhetted volna, mert azt csak azért írtam oda, mert mikor a mondatotírtam, akkor pont az a rész ment... de mindegy. =P